fbpx Lepkegyárosnak lenni Jó! | Üveges Eszter

Sokan kérdezitek tőlem: miért pont a pille lett a legismertebb védjegyem? Néha igazi lepkegyárosnak érzem magam: boldog lepkegyárosnak! Egymás után röppenek ki az ólomüvegből készült ezer színű pillék a műhelyemből, és bízom abban: a szeretettel készített pillangóim új otthonukba örömöt, melegséget csempésznek majd.

Szertelen, álmodozó kislány voltam, olyan, aki a matekórákon képzeletben a virágos mezőket járja, és kergeti a kisebb-nagyobb pilléket. Ha ránézek a pilléimre, a formák, színek kavalkádja mellett érzem a tavaszi mező friss illatát, az újjászületés csodáját. Nem véletlenül annyira sokrétű a lepkék szimbólumrendszere. Különös a pillangók kifejlődése is: pete, lárva, báb, lepke – de persze ez nem biológia óra, abba nem igazán ütném az orromat -, izgalmas átalakulás: változás, fejlődés, újjászületés. Talán pont ezekben a hónapokban van igazán szükségünk arra az üzenetre, hogy minden változik, átalakul, fejlődik.
Izgalmas számomra, hogy a szárnyak csapkodó rezgése miatt a lepke a lélek szimbóluma is, ezért is tárják annyira szélesre pillangóim a szárnyaikat. Ugyanakkor kecsesek, légiesek, mondhatnám, hogy törékenyek, de bizony az én pilléim nagyon erősek, bátran állják az időjárás viszontagságait is. A lepkékhez varázserőt is társítunk, hiszen a mesékben a tündérek a pillangó szárnyaira emlékeztető szárnyakat viselnek.
Nagy boldogság számomra, ha egy-egy pillémről fotót kapok Tőletek. Jó látni, hogy milyen jól érzik magukat a kertekben, vízpartokon, Tündérfesztiválon, filmforgatásokon, színházi bemutatón, sőt esküvői fotózáson! Egy-egy ilyen visszajelzés után a pilléimmel együtt én is szárnyakat kapok Tőletek!
Visszatérve a kezdő kérdésre: „Miért pont a pillék?” Az elmúlt húsz év alkotói pályája közben egyszer csak beröppentek a műhelyembe, és azóta elválaszthatatlanok lettünk egymástól…