Ékszerek, amelyek öltöztetnek

  

 

 Gondoltátok volna, hogy sok-sok évvel ezelőtt az első ékszerszettjeimet azért készítettem el, mert kerestem a hulladékfelhasználás lehetséges módjait? Annyira beleszerettem ebbe a tevékenységbe, hogy azóta folyamatosan kísérletezek ezen a téren is.

 

Számos ékszer olvasztására alkalmas üveget szereztem be: vannak köztük puhább és keményebb anyagok. Mindez azért fontos, mert akad, amelyik 820 ℃ fokon olvad, és akad, amelyik már 802 ℃ fokon. Ha ezt nem kísérletezem ki precízen, akkor a végeredményt „nem tenném ki a kirakatba”… Emellett nagyon fontos az üveg vastagsága, hiszen míg egy medál készülhet akár 3 milliméteres üvegből, egy fülbevalónál ez már nem lenne szerencsés, mert túl súlyos lenne a „fülbi”. A lehető legizgalmasabb folyamat a kemencében történik, hiszen egészen másként néznek ki a tervezett ékszereim a kemencében történő olvasztás előtt, és után. Közben nyeri el az eredetileg szögletes üvegforma lágyabb, gömbölyített, lekerekített formáját. Nem is beszélve a színekről: ugyan én már a legelején látom lelki szemeim előtt a vágyott színkavalkádot, de csak a legvégén derül ki: valóban elértem-e a célomat. Éppen ezért hihetetlenül izgalmas az a 24 óra, amíg felmelegszik a kellő hőfokra a kemencém, majd szobahőmérsékletűre kihűl, csak azután lehet kivenni a medálokat, gyöngyöket. Elvileg bekukucskálni sem szabadna közben, de ha nagyon izgatott vagyok a végeredmény miatt, akkor néha óvatosan leskelődök. Ha kihűlt az üveg, akkor jöhet a méretezés, a ragasztás, az ékszeralkatrészek kiválasztása. Egy-két különlegesebb darabot ötvöshöz viszek, amelyek ezüst, vagy arany foglalatot kapnak.

 

Azt szoktam mondani, hogy az ékszereim öltöztetnek. Egy-egy hangsúlyosabb medál, a hozzá illő gyűrűvel, fülbevalóval, a legegyszerűbb fekete ruhát is különlegessé teszi. A kedvenc árnyalataim a kék színhez kötődnek: ezernyi fajtája van, épp úgy kiegészíthetnek egy lazább farmeres viseletet, mint egy elegánsabb ruhát. Sokan választják a letisztult fehér változatokat is, amelyeket finom ezüst, vagy arany csillogás dobhat fel. A meleg, erőteljesebb pirosas, narancsos, sárgás árnyalatokra is nagy az igény, ezeket a bevállalósabb hölgyek keresik. Feladta nekem a leckét az új két trendi szín a sárga és a szürke: ez utóbbi számomra az „undi” szín, nagyon idegenkedem tőle. Ám addig kísérleteztem, amíg sikerült megtalálnom azt a sárgás-szürkés különleges árnyalatot, amit még én is szívesen viselnék. Remélem nektek is tetszik!

%d bloggers like this: